Sziasztok, Balázs vagyok.
Kamasz korom óta fényképezek, eleinte szülőktől elcsent filmes géppel, kompakt filmessel, majd tenyérnyi digitálissal folytattam (amit épp egy fotópályázaton nyertem). Mindent ami érdekelt megörökítettem: legyen az egy érdekes arc az utcán, egy szép táj vagy a gördeszkázó haverok a téren.
Aztán komolyra fordultak a dolgok
Szerettem volna tudatosabban, több technikai háttértudással képeket készíteni. Elvégeztem egy tanfolyamot, ahol még inkább beszippantott a közeg és megvettem az első, komolyabb, tükrös gépemet. Azon melegében beiratkoztam a Szegedi Tudományegyetem Fotográfus képzésére is, ahol remek szakemberektől tanulhattam el a szakma lényegét. A fotózás széles spektrumán próbáltam ki magam, hogy megtaláljam azt, amit meg szeretnék mutatni a közönségnek, ami igazán én vagyok.
Érzelmek és történések
Úgy érzem ez a téma áll hozzám a legközelebb. Az olyan pillanatokat megörökíteni, amiket nem lehet reprodukálni. Nem mondhatom a dédinek, hogy mosolyogjon úgy, mint az előbb, amikor először vette fel az unokáját. Nem kérhetem meg az ifjú párt, hogy ismételjék meg az első csókot. Nem szólhatok a zenésznek, hogy a szóló végén az a grimasz, azt kéne még egyszer csinálni...
"A fotósok olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyek folyton eltűnőben vannak, és ha eltűntek, nincs olyan mesterség a földön, amely vissza tudná őket hozni."
Henri Cartier-Bresson
Élni kell
Az alanyaimnak a pillanatban, csak magukra figyelve, nekem pedig velük összhangban, hogy tudjam, mikor fog következni az, amit meg szeretnék örökíteni.
